Kálmán Zoltán
igazgatóság elnöke, tulajdonos
Kálmán Zoltán közgazdász, több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkezik a pénzügyi szektorban. Karrierjét 2002-ben kezdte egy multinacionális nagybanknál vállalati üzletkötőként, majd 2005-től vezető üzletkötőként, 2008-tól pedig a zalaegerszegi fiók vezetőjeként dolgozott. 2010 és 2011 között Zala megye kis- és középvállalati üzletágát területi igazgatóként irányította.
2011 és 2014 között egy pénzügyi vállalkozásnál igazgatósági tagként és ügyvezetőként tevékenykedett, ahol főként kis- és középvállalkozások finanszírozási igényeit segítette. 2014-ben részt vett a Refero Credit Zrt. megalapításában, amelyet a mai napig irányit. 2021-től a Sprintinvest Zrt vezérigazgatója.
Zoltán pénzügyi és számviteli tanulmányait a Budapesti Gazdasági Főiskola Zalaegerszegi Intézetében végezte 2002-ben, majd 2012-ben a Pannon Egyetemen MBA diplomát szerzett.
Preisz Balázs
igazgatósági tag
Preisz Balázs közgazdász, aki követeléskezelésben és pénzügyi menedzsmentben szerzett sokoldalú tapasztalatot. Pályafutását 2007-ben az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóságán kezdte, 2008-tól 2010-ig adóellenőrként dolgozott.
2011-től 2012-ig az OTP Faktoring Követeléskezelő Zrt. munkatársa volt, ahol követeléskezelési területen szerzett gyakorlatot. Ezt követően egy pénzügyi vállalkozás ügyfélkapcsolati menedzsereként kis- és középvállalkozások finanszírozási projektjeiben vett részt.
Balázs a Pécsi Tudományegyetemen szerezte diplomáját pénzügyi eszközök és intézmények szakirányon, majd vállalkozási menedzsmentből másoddiplomát szerzett.
Izing Judit
senior követeléskezelési manager, igazgatósági tag
Izing Judit több mint 30 éves, főként jogi környezetben szerzett tapasztalattal rendelkezik, pályafutását a Pécsi Városi Ügyészségen kezdte, majd több évtizeden át szerzett átfogó tapasztalatot jogi és pénzügyi területeken, állami intézményekben, kisvállalatoknál és ügyvédi irodai környezetben betöltött pozíciókban. 2020-ban csatlakozott a Refero Credit Zrt. csapatához, ahol a követeléskezelési folyamatok irányításában vállal kulcsszerepet.
Tanulmányait gép- és gyorsírással kezdte, majd a Pécsi Radnóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskolában szerzett képesítést. Ezt felszámolási szakasszisztensi végzettséggel, MNB hatósági vizsgával a Nemzetközi Bankárképző és MAKISZ közös szervezésében tett képesített követeléskezelői vizsgával egészítette ki. Precizitása és szakmai elhivatottsága biztosítja ügyfelei számára a legmagasabb szintű támogatást.